Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kirándulás Felvidékre
Fakultatív előkészítő nap: 2018. szeptember 13.
Városi honismereti vetélkedőn vettünk részt, melyek egyik témája a kitelepítés volt.
Előkészítő nap: 2019. május 22.
Tájékoztatást kaptunk a tervezett programról, az útvonalról. Megismerkedtünk a Felvidék történelmével és földrajzával. Bepillanthattunk a felvidéki magyarok mindennapi életébe. Megbeszéltük a felkészülés, információ gyűjtés lehetőségeit és szabályait. Tisztáztuk az elvárható viselkedést. Erzsi néni megható elbeszélésének hatására beleborzongtunk, hogy mit élhettek át a kitelepített gyerekek és felnőttek.
2019. június 4.
NAGYFÖDÉMES Az oda vezető úton kiselőadásokat hallgattunk meg Mátyusföldről és Nagyfödémesről. A Borsos Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola meghívására közös ünnepi műsoron emlékeztünk meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról (Trianon-emléknap) – 3 tanulónk verset mondott, majd megtekintettük a tudománytörténeti vándorkiállítást. A műsor végén megajándékoztuk a nagyfödémesi vendéglátóinkat.
A római katolikus templom falán elhelyezett emléktábla előtt kiselőadást hallgattunk meg a nagyfödémesi kitelepítésről. Verset mondtunk, és elhelyeztük a megemlékezés koszorúját.
A temetőben Vajda Gyuláné Zsófi néni édesanyjának sírja mellett verssel és koszorúzással tisztelegtünk.
GÍMES Az autóbuszban Zoboraljáról és Gímes településről hallgattunk kiselőadást. Első útunk a Kastélymúzeumba – Forgách Múzeum – vezetett, ahol megtekintettük a kiállítást, és megismerkedtünk a Forgách család történetével.
A nap legmozgalmasabb programja a Gímesi vártúra volt. A vár udvarán meghallgattuk a vár történetét és vezekényi csata történetét is. Gyönyörködtünk volna még a kilátásban, de sietnünk kellett, mert jött a zivatar. Szerencsére még elértük eső előtt a buszt.
TASZÁRMALONYA Amikor az arborétumhoz értünk, szerencsére elállt az eső, így megcsodálhattuk a rendkívüli növénygyűjteményt, megismerkedhettünk Ambrózy–Migazzi István munkásságával.
ALSÓBODOK Első szálláshelyünkre a kora esti órákban érkeztünk. Finom vacsora, gyors szobafoglalás után Csámpai Ottó vezetésével bejártuk a Paulisz Rancsot. Felkerestük az Esterházy János Zarándokközpontot, ahol egy kisfilm segítségével megismertük a mártír politikus életét. A hamvait rejtő sziklakápolnában verssel és koszorúzással tisztelegtünk. Az estét csapatvetélkedő zárta.
Június 5.
Reggeli után összecsomagoltunk, bepakoltunk a buszba, és elindultunk Selmecbánya felé. Út közben előadást hallgattunk a bányavárosokról, elsősorban Selmecbányáról.
Első utunk az óvárhoz vezetett. Magdi néni élvezetes stílusban mutatta be nekünk az óvár kincseit, de hagyott lehetőséget az önálló felfedezésekre is. A vár udvarán kihasználtuk a jó akkusztikát, és énekeltünk is. A honvéd szobornál megemlékeztünk az 1848-49-es eseményekről verssel és koszorúzással. Az Evangélikus líceum falán lévő Petőfi Sándor emléktáblát is felkerestük. Rövid belvárosi séta során megismertük a legfontosabb épületeket, szobrokat. Ebédünket a parkolóban fogyasztottuk el.
ALSÓSZTREGOVA Esős időben haladtunk Alsósztregova felé, így a táj szépsége nem vonta el a figyelmünket az Ipoly mentértől és Madách Imréről szóló kiselőadásokról. Szerencsére az eső elállt, mire megérkeztünk. A kastélymúzeumban Dana néni egészítette ki az ismereteinket Madáchról és fő művéről, Az ember tragédiájáról. A kiállítás megtekintése után felkerestük Madách sírját.
SZKLABONYA Mikszáth Kálmán emlékházában Zita néni kalauzolt bennünket. Sok érdekes történetet mesélt. A ház előtt álló szobornál mi is megemlékeztünk az íróról.
Az esti órákban érkeztünk meg következő szálláshelyünkre, a búcsi Karkó Vintop Panzióba. A vacsora után folytattuk a csapatvetélkedőt.
Június 6.
DEÁKI Reggeli után felkerekedtünk és Deáki községbe siettünk, ahol már várt bennünket a bencés templom gondnoka: Irénke néni. Magával ragadó, kedves stílusa mindenkit jó kedvre derített. A templom és a kolostor megismerése után a templomkertben lévő turul szobornál koszorúztunk, tisztelegve az ősök emléke előtt.
SZÍMŐ Innen Szímőre vitt az utunk, ahol a Jedlik emlékszobában egy kisfilm vetítésével mutatták be a tudós életét. Néhány találmányát ki is próbálhattuk. A templom melletti szobránál verssel és koszorú elhelyezésével emlékeztünk.
ANDÓD A szomszédos Andód szülötte Czuczor Gergely, Jedlik unokatestvére. A Czuczor Múzeumban a község polgármestere is köszöntött minket. A könyvtárban kedves meglepetésként csokival és üdítővel vártak minket.
ÓGYALLA A Csillagvizsgáló intézet falán lévő emléktáblánál örömmel vettük észre, hogy 4 évvel ezelőtt itt járt iskolatársaink által itt hagyott koszorú máig az épület falát díszíti.
BÚCS Siettünk vissza, hiszen a búcsi református tiszteletes meghívott bennünket az istentisztelet után a templomba. Ott találkoztunk a helyi iskola igazgató nőjével, néhány tanárnővel és tanár úrral, és néhány búcsi diáklánnyal. A templomban a tiszteletes úr mondott egy rövid imát, majd közösen elénekeltük a Himnuszt. A templom falán lévő emléktáblánál koszorút helyeztünk el a kitelepítettek emlékére. Vacsora előtt volt még idő felkeresni a polgármester úr vadas parkját, ahol sokféle jószággal találkoztunk. Kipróbáltuk az óriási hintákat is. Vacsora után a csapatvetélkedőben a búcsi diákok is erősítették a csapatainkat.
Június 7.
BÚCS Reggeli után összecsomagoltunk, és bepakoltunk a buszba. Első állomásunk a községháza volt, ahol a polgármester úr és a hivatal dolgozói köszöntötték csapatunkat. Mi levetítettük bemutatkozó kisfilmünket, majd rövid prezentációban az iskolai életről meséltünk. A városháza előtti téren megkoszorúztuk a kopjafát és Esterházy János szobrát. Megtekintettük Bulcsú vezér lovasszobrát is.
Elsétáltunk a Népviseletes Babák házába, ahol a felvidéki népi viseleteket csodáltuk meg.
Innen a Katona Mihály Alapiskolába mentünk, ahol vadászati előadáson és kutyás bemutatón vettünk részt. A búcsi 6., 7., 8., és 9. évfolyamos tanulóknak is bemutatkoztunk, majd közösen elénekeltünk 2 dalt: Ghymes együttes – Kézfogás, Ismerős Arcok – Nélküled.
Átadtuk ajándékainkat. Jánossomorjai cégek, vállalkozók támogattak bennünket, így jutott mindenkinek egy kis cukorka, jegyzetfüzet, toll, türelemjáték, képeslap, kitűző… Az iskolának egy nagy doboz magyar tankönyvet vittünk. Mindenkinek készítettünk egy naptárt is, ami a következő tanévre szól, és városunk iskoláit, templomait mutatja be. (Ugyanezeket kapták a födémesi barátaink is.) A búcsi temetőben a világháború áldozatainak emlékoszlopánál, Katona Mihály sírjánál, és Posztós Ferencné, Erzsi néni édesanyjának sírjánál helyeztünk el koszorút. Ebéd után érkeztünk meg utolsó felvidéki állomásunkra, Komáromba.
KOMÁROM A Zichy Palotában lévő Jókai – Lehár kiállítás megtekintése után felkerestük a 2 híresség szobrát. Mindkettőnél verssel, előadással és koszorúzással emlékezetünk. A Klapka szobornál is koszorút helyeztünk el.
Az aznapi csapatvetélkedőt az Európa udvarban tartottuk. Ezután kis szabadidőben elkölthettük utolsó euróinkat fagyira.
JÁNOSSOMORJA Este 8-ra értünk haza élményekkel, tudással gazdagodva.
TÉMANAP, ÉRTÉKELÉS:
2019.június 13.
A 6. évfolyamos tanulóknak élménybeszámolót tartottunk. Utána kisebb csoportokban, forgószínpad szerűen megoldották azokat a feladatokat, amiket mi is megcsináltunk a kirándulás során. Az értékelő napon a csapatverseny eredményét is kihirdettük, a csapatok megkapták az ajándékokat.
Galéria
A búcsi Katona Mihály Alapiskolában közösen elénekeltük a Ghymes együttes – Kézfogás című dalát.
A Jánossomorjai Televízió rövid összefoglalót mutatott be iskolánk Határtalanul a Felvidéken című pályázatunkról.