Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Pályázati azonosítószám: HAT-KP-1-2022/1-000776
Pályázat címe: Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

BESZÁMOLÓ

Előkészítő óra, 2023.05.23.

Megbeszéltük részletesen a tervezett programot és az útvonalat egy összefoglaló prezentáció segítségével. Felidéztük a földrajz, honismeret és történelem tanórákon tanultakat a tanulók prezentációin keresztül. Így röviden áttekintettük a tájegység történelmét, földrajzát és néprajzát. Megemlékeztünk a trianoni diktátumról, megvizsgáltuk a békeszerződés földrajzi vonatkozásait, az új határok által kikényszerített gazdasági, társadalmi viszonyokat.

Megbeszéltük az utazáshoz szükséges dokumentumokat, az úticsomag tartalmát és az alapvető szabályokat.

 

1. nap, 2023.05.30.

Az utazásunk során gyönyörű helyeken jártunk és szívtuk magunkba a történelmi levegőt. A felkészülés során minden tanuló kiválasztott egy témát, ami közel állt hozzá. Színvonalas prezentációk készültek, amelyeket a többieknek be is mutattak a tanulmányi kirándulás során. Így 40 téma került feldolgozásra részletesen.

Már első nap gyönyörű helyeken jártunk a Muravidéken és megtudtuk, hogy a magyar nyelv használata engedélyezett, illetve azt, hogy Szlovéniában az alapiskola 3×3, vagyis 9 éves. Lendvavásárhelyen és Dobronakon van kéttannyelvű alapiskola, de nagyon kevés létszámú tanulóval működik.

Meglátogattuk a lendvavásárhelyi orchideafarmot,ahol csodálatos környezetben 160 féle orchideát termelnek speciális körülmények között és a munkatársak nagyrésze magyar. Energiát gyűjtöttünk a Bakónaki-tónál, ahol energiát gyűjtöttünk a parkban, majd megnéztük a Szent Vid-kápolnát és megismertük az újjáépítés legendáját. Lendván megcsodáltuk a Makovecz Imre által tervezett Kultúrházat és beszéltünk a holokausztról a maribori mellett az egyetlen fennmaradt zsidó imaház mellett. Lendván megnéztük a Bánffy-Eszterházy várkastélyt,amelynek mai elődje fontos szerepet kapott a török elleni harcokban. A várban lévő történelmi és néprajzi kiállításon láthattük a budapesti Hősök tere szobrainak kicsinyített másait, hiszen azok alkotója lendvai születésű volt. Megismertük a híres hetési tájegységre jellemző viseletetés használati tárgyakat. Meglátogattuk a vártól nem messze lévő Szentháromság-kápolnát és benne Hadik Mihály múmiáját. A a feliratokat tanulmányozva láthattuk, hogy a kápolna mellett 3 sír kivételével csak magyar családok sírjai találhatóak. A kápolnában a Hajos családnak kriptája van. Ők Lendva polgári fejlődésének előmozdítói voltak és leszármazottjuk volt az önálló Szlovénia első magyarországi nagykövete. Hadik Mihály története múmiája mély benyomást tett ránk. A Vinarium toronyból kitekintettünk mind a négy ország felé, bár nem láttunk sokat, mert elég párás volt az idő.

 

2. nap, 2023.05.31.

Határtalanul Zágrábban
Belvárosi sétánk során jó érzéssel tapasztaltuk, hogy a magyar szót értik és nagyjából beszélik is a városban élő emberek.
Megnéztük a Liszt Intézetet, ahol a magyar zászló alatt röviden összefoglaltuk Zágráb történetét. Sétánk alatt láthattuk a délszláv háború okozta sebeket és a 2020. évi földrengés nyomait. A Jellasics téren örömmel láttuk, hogy a bán kardja nem felénk sújt. Az őrtorony lábánál kitekintettünk a városra és megbeszéltük a három történelmi városrész nevezetességeit. Sajnos a Szent Márk székesegyházba és a katedrálisba a felújítások miatt nem jutottunk be, de kívülről megcsodáltuk: például a székesegyház tetején lévő gyönyörű Zsolnay-cserepet. A város legrégebbi gyógyszertárát és a mellette lévő megmaradt városkaput megtekintve mentünk a két városrészt elválasztó vörös (véres) híd virtuális nyomdokain, amelyet ma egy utca jelez. Beleborzongtunk a lábunk alatt jelképesen meghúzódó középkori történelembe. Rövid sétával zártuk le a napot Fiumében, ahol megelevenedett a monarchia világa és felidéztük néhány család történetét. A napot az esti fürdőzés koronázta meg.

3. nap, 2023.06.01.

Határtalanul Fiumében

Megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával. Megbeszéltük, hogy a város a XX. században 6 országhoz tartozott. Itt már kevésbé hallottunk magyar hangot, mert a magyar lakosok sajnos jobban beolvadnak, főleg a 3. vagy a 4. generáció. Kipróbáltuk a jellegzetes ételeket, péksüteményeket. Körbe jártuk a korzón található óratornyot, a közeli kikötőt, a volt kormányzói palotát, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épületét, a magyar időben épült piacot és színházat. Megbeszéltük működésüket és fontos szerepüket a város és a monarchia életében. A kikötőben lenyűgöztek minket a hatalmas hajók és a folyamatos nyüzsgés. Így el tudtuk képzelni, hogy milyen lehetett az élet Fiume fénykorában. A kikötő mellett megkoszorúztuk Baross Gábor emléktábláját és megemlékeztünk a korszerű magyar kereskedelem,  közlekedés és postaszolgálat megalapítójáról. Abbáziaban rácsodálkoztunk a hely mikroklímájára és elképzeltük, hogy nekünk is ide helybe vonaton érkezik a finom sütemény Budapestről a Gerbeaud cukrázdából. Lépdeltünk a település sétányán Sissi királyné nyomdokaiban és megnéztük a mai idegenforgalom első kulcsos házát. Megkoszorúztuk Markusovszky Lajos emléktábláját és megemlékeztünka modern magyar egészségügyi oktatás megszervezőjéről, illetve a közegészségügyi rendszer kialakítójáról. Lovranban meglátogattuk Feszty Árpád utolsó lakhelyét és felidéztük a nagy festő kiemelkedő alkotásait. Zárásként természetesen fürödtünk a tengerben.

4. nap, 2023.06.02.

Határtalanul Tersatto várában, Varasdon és Csáktornyán
Fiuméhez tartozó Tersatto várának meglátogatása előtt megálltunk a város első, XIX. században épült iskolája előtt és összehasonlítottuk a mi iskolánkkal. Körbejártuk a Fragepánok várát, amely a Zrínyi családé lett egy örökösödési megállapodás során. Meglátogattuk az egyik legnagyobb zarándokhelyet, a Tersattoi Mária székesegyházat. Itt megnéztük a hálaadás szentélyét, ahol megtalálható a Szent István csatahajó makettje is. A régi fővárosban, Varasdon szívtunk történelmi levegőt, amely a Vend vármegye központja volt. Hunyadi Mátyás fia, Corvin János egy ideig ebben a városban tartózkodott. A belvárosi séta során úgy éreztük magunkat, mintha Mosonmagyaróváron sétálnánk, hiszen annyira egységesen épültek a belvárosok a monarchia idején. Csáktornyán megemlékeztünk a Zrínyi családról, amely a család központja volt. Zrínyifalván megemlegettük a vaddisznóval történt vadászbalesetet. A Zrínyiek sasfészkében a bejáratnál található Zrínyi Péter búcsúja emlékműnél felidéztük a Wesselényi-féle összeesküvés történetét, amely Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc kivégzéséhez vezetett.
Ezzel sajnos lezárult tanulmányi kirándulásunk.

Értékelő óra, 2023.06.05.

A kiránduláson részt vevő gyerekekkel 1 óra keretében értékeltük a kirándulást, felelevenítettük a szép emlékeket, helyszíneket és felidéztük a tanultakat. Vidám beszélgetés keretében gondolatokat cseréltünk, hogy ez a szép kirándulás milyen útravalót adott nekünk, hogyan formálta a jövőképünket, magyarság tudatunkat.

Témanap, 2023.06.05.

Egy egész tanítási napot szerveztünk a Határtalanul kirándulás témájának. Több részből állt a napi program. Először a Nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából iskolai vetélkedőt szerveztünk a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretekkel kapcsolatban. Megemlékeztünk Trianonról egy előadás keretében megvizsgálva a békeszerződés földrajzai aspektusait, a határok által teremtett gazdasági és társadalmi viszonyokat. Ezután megtekintettünk egy kiállítást iskolánkban amely a Trianoni eseményeket elevenítette fel fotókkal, dokumentumokkal. Kis csoportokban, a kiránduláson részt vevő gyermekek végig járták az iskola osztályait és fényképek vetítésével számoltak be élményeikről az érintett évfolyamok tanulóinak életkorához igazodva, ismeretterjesztő órát tartottak az iskola többi tanulójának a Kárpát-medence magyarságáról.